Minden jegy elkelt az idei Brit Nagydíjra

A verseny szervezői egy jó hétvége elé néznek, hiszen túl azon, hogy a pálya a versenynaptár része marad, telt házzal fogadhatják a versenyzőket is.

The wing

The wing

Mark Sutton / Motorsport Images

Nem sokkal azt követően, hogy hivatalosan is megerősítésre került, a Brit Nagydíjnak a következő öt évben is a silverstone-i pálya ad majd otthont, a verseny szervezői egy Twitter-üzenetben bejelentették, minden jegy elkelt az idei eseményre, vagyis vélhetően egy hangulatos hétvége elébe nézünk.

A nagydíj sorsa sokáig bizonytalan volt, annak ellenére is, hogy a versenyzők nagy része, élünkön Lewis Hamiltonnal a maradás mellett kampányolt. Talán részben épp ennek köszönhető, hogy a rajongók elkapkodták a jegyeket, hiszen sokan tarthattak attól, hogy ez lesz az utolsó futam, amit a legendás aszfaltcsíkon rendeznek.

 

Kezdjétek meg a hangolódást a Brit Nagydíjra az alábbi videóval, melyben néhány érdekes történést elevenítettünk fel nektek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen boldog Hamilton kutyája, amikor megérkezik a gazdi
Következő cikk Kamu-duma: Alonso kóstolgatja Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország