Mick Schumacher parádés előzése az F2-ben: centikre az ellenféltől (videó)

A Stájer Nagydíj erősen felemásra sikeredett Mick Schumacher számára az F2-ben, de azt jól látni, hogy idén képes a bajnoki címért küzdeni a Forma-1 előszobájában.

Mick Schumacher, Prema Racing, leads Marino Sato, Trident

Mark Sutton / Motorsport Images

Mick Schumacher tavaly mutatkozhatott be az F2-ben. Az F3-as bajnok még futamot is nyert a debütáló évében, de nem tudott harcban lenni a bajnoki győzelemért. 2020-ra sokat fejlődött, többek között gumikezelésben is.

Ez pedig megadhatja számára azt, hogy az F2-es címért menjen, és 2021-ben talán már a Forma-1-ben láthassuk őt. Erre minden esélye megvan a Ferrari juniorjának, és az Alfa Romeo még egyik pilótáját sem jelentette be a következő idényre az F1-ben.

A 21 esztendős német négy versenyen állt rajthoz az elmúlt két hétben a Red Bull Ringen, de nem volt szerencsés. Nyerhetett is volna, ám végül csak 14 pontot gyűjtött és a 10. helyről várhatja a folytatást.

Három olyan futam is volt, amikor dobogóra állhatott volna az osztrák pályán, így különösen fájó ez a 14 pont. Az utolsó versenyén például rajta kívülálló okok miatt esett ki, amikor aktiválódott a tűzoltókészülék az autójában.

 

Schumachernek voltak nagyobb csatái is, például Armstrong ellen, akit parádés módon előzött meg. Fogalmazzunk úgy, hogy Mick kicentizte a manővert, ami a kommentátoroknak is nagyon tetszett. Ezen a hétvégén a Magyar Nagydíjon bizonyíthat, ahol az egyik fő esélyes lehet, miután tavaly a Hungaroringen gyűjtötte be az első F2-es győzelmét.

Egy újabb EXTRA az F1-es Stájer Nagydíjról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Tóth László pontot szerzett első Formula Renault-s hétvégéjén!
Következő cikk Hülkenberg újra versenyezni fog, és nem is akármivel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország