Mexikóban a Ferrari lélegeztetőgépeit fogják használni a koronavírusos betegeknél

A Scuderia Ferrari, és az Olasz Technológiai Intézet által közösen kifejlesztett FI5 lélegeztetőgép iránt egyre nagyobb a kereslet, az olasz csapat pedig egy igen komoly érdeklődésről számolt be.

Ferrari ventilator FI5

Ferrari ventilator FI5

Ferrari

A Ferrari a hivatalos oldalán osztotta meg a legújabb fejleményeket az általuk is fejlesztett FI5 lélegeztetőgéppel kapcsolatban. A Mercedes által kifejlesztett CPAP maszkhoz hasonlóan a Ferrari eszközének tervrajzai is ingyenesen elérhetőek, így azokat bárki gyárthatja.

Az első ország, amely érdeklődését fejezte ki az eszköz iránt, Mexikó volt, ahol a cikk írásakor 147,000 fertőzöttet tartottak számon. A bemutatása óta már több Latin-Amerikai cég is letöltötte a tervrajzokat, és a Mexikóban legyártott 3 lélegeztetőgépet éppen most teszteli az Egészségügyi Minisztérium, hogy megkaphassa a legmagasabb tanúsítványt.

Még több F1 hír:

Az FI5-öt hivatalosan a Mexikóvárosi Olasz Konzulátuson mutatták be, a Ferrari pedig azóta a beszállítók megválasztásában segítette a mexikói cégeket, hogy minél hamarabb beindulhasson a tömeggyártás, míg az Olasz Technológiai Intézet több munkatársa is a programon dolgozik.

Jelenleg az amerikai kontinenst érinti legjobban a COVID-19 járvány, azonban az elkészült gépeket a sikeres tanúsítvány szerzés esetén hamarosan megkapják a kórházak sürgősségi részlegei.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Forma-1 kiadta az év videóját: figyeld Kimi, Hamilton, és a többiek arcát (videó)
Következő cikk Hivatalos: Andy Cowell távozik a Mercedes F1 motorfőnöki székéből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország