Megvan, mikor kezdi meg a munkát Alonso a Renault-nál

Fernando Alonso 2021-től a Renault Forma-1-es csapatát fogja erősíteni, azonban a spanyol pilóta elmondta, hogy egyelőre még nem kezdi meg a munkát a francia istállónál – erre csak szeptembertől fog sor kerülni.

Fernando Alonso

Fotót készítette: Renault F1

Ma érkezett a bejelentés, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso visszatér a Renault-hoz, amely csapattal korábban két világbajnoki címet is szerzett. Idén viszont még van egy fontos megmérettetése a 39 éves versenyzőnek.

Ugyanis Alonso 2020-ban is megpróbálkozik az Indy 500 megnyerésével, és ha sikerrel járna, akkor Graham Hill után a második versenyző lenne a motorsportok történelmében, akinek sikerült megszereznie a „Tripla Koronát”.

Még több hír:

Alonso erről a spanyol AS-nek nyilatkozott, kiemelve, hogy csak szeptemberben fogja megkezdeni a munkát a francia istálló F1-es csapatánál.

„Idén az Indy 500 fogja jelenteni számomra a prioritást, ugyanis 2020-ban már csak ezen az egy versenyen fogok indulni. Nagyon szeretném megnyerni ezt a különleges versenyt, amely idén még különlegesebb lesz, mert a felkészülési idő is kevesebb lesz egy normál szezonnal összehasonlítva.”

„A Renault-val való munkát nem fogjuk szeptember előtt megkezdeni. Szeptemberben majd elosztjuk a prioritásokat a végcélt szem előtt tartva, amely a minél jobb felkészülés a 2021-es szezonra.” – mondta Alonso.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Esős szombati időmérő az F1-es Stájer Nagydíjon?
Következő cikk A Mercedes sokszor egy tökéletes gépként működik: itt az újabb példa (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország