Megvan a nap, amikor Norris már kopaszon fog bejelentkezni a fogadása miatt

Lando Norris jótékony célból fogadott, és mivel összegyűlt az összeg, így nincs más választása, minthogy leborotválja a haját. A McLaren versenyzője közölte a napot, amikor már haj nélkül láthatjuk viszont.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren brit versenyzője messze az egyik legaktívabb a közösségi médiában, és ez a koronavírus idején különösen igaz. Lando Norris Max Verstappenhez hasonlóan nagyon sokat ül a szimulátora előtt, de más játékokkal is játszik.

Norris legutóbb a Twitch csatornáján keresztül a koronavírus elleni küzdelemért gyűjtött. Miután összegyűjt az összeg, ami több mint 12 ezer dollár volt, az F1-es pilótának le kell vágnia a haját, hiszen ez volt a fogadás tárgya.

Tekintve, hogy a Forma-1 még hosszú ideig nem gurulhat pályára, bőven lesz idő arra, hogy Landónak újra legyen haja. Most pedig azt erősítette meg, hogy csütörtökön, magyar idő szerint délután 6 órától a Twitchen már kopaszon láthatjuk, így ő lesz BALDO Norris, hiszen angolul a „bald” a kopasz.

 

Fernando Alonso a 2007-es szezont rövid hajjal kezdte meg, miután csapatot váltott, és a McLarenhez szerződött. Azelőtt a Renault-nál igen nagy hajkoronája volt...

Lewis Hamilton and Fernando Alonso

Lewis Hamilton and Fernando Alonso

Fotó készítője: McLaren

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lawrence Stroll több, mint 290 millió eurót fektet az Aston Martinba
Következő cikk Alonso adománya a koronavírus elleni küzdelemben: 4000 védőöltözet, 300 ezer légzőmaszk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország