Megőrízheti világbajnokság címét a Forma-1 idén is

Az FIA versenyszabályzata alapján ma eldőlt, hogy papíron nem lehetne világbajnokságnak nevezni az idei forma-1-es szezont, de van egy - teljesen érthető csavar a történetben.

Az imolai bokszutca-bejárat

Amint arról beszámoltunk, a Forma-1 szervezői bejelentettek ma három újabb futamot jelentettek be a 2020-as naptárból, és az is biztossá vált, hogy a koronavírus-helyzet miatt a sorozat idén nem látogat el az amerikai földrészre, csak Európában és Ázsiában lesznek futamok.

A dolog pikantériája, hogy, ahogy az Auto Motor und Sport újságírója, Tobi Grüner rámutatott, Az FIA nemzetközi versenyszabályzatának 2.4.3-as pontja kimondja, egy versenysorozat akkor tarthatja meg a világbajnokság jelzőt, amennyiben legalább három kontinensen vannak viadalok.

 

Ugyanakkor az FIA bejelentette, hogy a Forma-1 2020-as idényét is világbajnokságnak fogják tekinteni, természetesen a koronavírus-járvány miatt, amit a szövetség "vis maior" helyzetnek tart, így a fenti feltételek idén nem érvényesek. 

Az is kiderült közben, hogy hogyan tervezi a sorozat az imolai hétvégét lebonyolítani.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Melyik F1-es csapat a befutó a rajongóknál?
Következő cikk 10 necces jelenet az F1-es rajt előtt: nem mindenki volt olyan szerencsés, mint Max

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország