Max Verstappen szerint „nagyon pozitív” volt az első kihajtás a Red Bull 2020-as autójával

A fiatal holland pilóta azt mondta, élvezte az első kihajtást az új autóval annak bemutatónapján. Verstappen Silverstoneban egy filmforgatási nap keretein belül hajtotta meg az RB-16-ot a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló pályán.

Max Verstappen szerint „nagyon pozitív” volt az első kihajtás a Red Bull 2020-as autójával

Verstappen mindössze órákkal az autó hivatalos leleplezését követően vitte pályára a Red Bull versenygépét. A Red Bull szerint „jó első kiruccanás” volt, és semmilyen problémáról nem számoltak be, Verstappen gond nélkül teljesítette az ilyenkor megengedett távot.

„Most fejeztem be a filmes napot az RB 16 mögött, és nagyon pozitív volt. Fontos, hogy leellenőrizzünk az autót, hogy minden működik rajta, még mielőtt elindulunk Barcelonába. Már alig várom, hogy ott legyek.”

Még több F1 hír:

Alexander Albon nem vezette az autót, de ott volt személyesen Silverstoneban, és a pálya mellől nézte, ahogyan csapattársa pályára gurul az RB-16-al. Viszont a brit-thai pilóta kezdi majd a tesztelést Barcelonában az első napon.

Az idén már csak 3 napos téli tesztek első felvonása február 19-én kezdődnek Barcelonában, a második felvonás pedig február 26.-28. között lesz. A szezonnyitó futam március 15-én lesz az ausztráliai Melbourneben.


Közvetlen a hivatalos bemutató előtt egy újabb teasert adott ki a Toro Rossóból lett AlphaTauri, mely ezen a héten mutatja be az első autóját.

megosztás
hozzászólás
Utolsó pillanatos szabályváltoztatás az F1-ben: nő a minimumtömeg
Előző cikk

Utolsó pillanatos szabályváltoztatás az F1-ben: nő a minimumtömeg

Következő cikk

Íme Hamilton új, látványos sisakfestése - LILA! (kép)

Íme Hamilton új, látványos sisakfestése - LILA! (kép)
Hozzászólások betöltése