Már pályán a „piros” Williams: F1-es forgalom Barcelonában

A téli tesztek csak szerdán kezdődnek Barcelonában, de rövid idő alatt több F1-es csapat is úgy döntött, hogy pályára gurul az új gépével. A Williams is megtette az első métereit a katalán ringen.

Már pályán a „piros” Williams: F1-es forgalom Barcelonában

Erre minden lehetősége megvan a csapatoknak, de csak maximum 100 kilométert tehetnek meg, és közben a Pirelli demonstrációs abroncsait használhatják. Ezt minél több istálló igyekszik kihasználni, mivel fontos adatokra tehetnek szert a kollektív körözgetés előtt.

Még több F1 hír:

A Williams ma reggel mutatta be az új autóját, amiről a képek mellett videót is közöltünk számotokra. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a pályán, már ment közben készült képek is elkészüljenek, amiket alább találhattok.

A csapat hangsúlyozta, nem építettek egy teljesen új autót a 2020-as szezonra, mert más terveket követnek, de bíznak az előrelépésben. Az már mindenképpen komoly fejlődés tőlük, hogy az előző évadtól eltérően ilyen korán pályára gurultak.

George Russell, Williams Racing FW43

George Russell, Williams Racing FW43

Fotó készítője: Williams F1

George Russell, Williams Racing FW43

George Russell, Williams Racing FW43

Fotó készítője: Williams F1

George Russell, Williams Racing FW43

George Russell, Williams Racing FW43

Fotó készítője: Williams F1


A Haas F1 Team is kigurította a pályára az új autóját, ami a VF-20 nevet kapta. Az amerikai csapat bejáratja a gépét, amit eddig csak digitális formában láthattunk.
megosztás
hozzászólás
A Haas is pályára gurult az új autójával Barcelonában: videó
Előző cikk

A Haas is pályára gurult az új autójával Barcelonában: videó

Következő cikk

A McLaren örül annak, hogy nem változtak a Pirelli gumijai 2020-ra

A McLaren örül annak, hogy nem változtak a Pirelli gumijai 2020-ra
Hozzászólások betöltése