Már csütörtökön pályára viszik a 2021-es Aston Martint!

Az Aston Martin autóbemutatóján a kocsi festésén kívül az is kiderült, hogy már holnap pályára viszik az AMR21-et, amelyet mindkét pilóta kipróbálhat majd a forgatási nap keretei között.

amr-21

Az Aston Martin Racing is követte azon csapatok sorát, amelyek rögtön a bemutató után egy nappal pályára viszik az új kocsijukat egy forgatási nap keretei között. A brit istállónál Sebastian Vettel és Lance Stroll is vezetheti majd csütörtökön a 2021-es autót.

A helyszín „szokás szerint” Silverstone lesz, a forgatási napok szabályainak megfelelően pedig 100 km-t tehetnek meg összesen az angliai pályán, jövő héten pedig már Bahreinben körözhetnek az AMR21-gyel.

Még több F1 hír:

A téli tesztekre március 12. és 14. között fog sor kerülni, majd március 28-án következik az idei első F1-es futam, a Bahreini Nagydíj, a tervek szerint pedig összesen 23 versenyt fognak rendezni idén.

Pályára gurult a 2021-es Alpine!


Nézd meg az Alpine 2021-es F1-es bemutatójának legfontosabb pillanatait – így leplezte le Alonso és Ocon autóját a francia istálló!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bemutatták Vettelék új autóját, a 2021-es Aston Martint – visszatért a brit versenyzöld! (galéria)
Következő cikk Bemutatták Schumacher és Mazepin idei Forma-1-es autóját, a Haas VF-21-et! (galéria)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország