Szerdán az Alpine tesztelhette a 18-colos Pirelliket Oconnal a volánnál (videó)

A 2021-es idény még csak most indult el, de sokan máris 2022-re gondolnak, főleg az új szabályok miatt. Az új regulák mellé pedig 18-colos Pirelli-gumik is társulnak majd, ezeket pedig a Ferrari után a mai napon az Alpine is tesztelhette Bahreinben.

Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Pirelli

Eddig csak Ferrari lehetett az a szerencsés istálló, amelyik kipróbálhatta az új abroncsokat, de minden csapatra sor fog majd kerülni, szerdán és csütörtökön pedig már az Alpine-é a főszerep ilyen téren a bahreini aszfaltcsíkon.

Ma Esteban Ocon nyüstölhette a gumikat a még télen bemutatott fekete tesztfestésű Alpine-nal. A munka elég meleg körülmények között zajlott, a nap felére pedig a francia már 59 kört teljesített. Végül a számláló kerek 100 körnél állt meg, ami összesen 541 kilométert jelent.

Még több F1 hír:

„A tesztnap igazán érdekes volt. Ez volt az első alkalom, hogy kipróbáltam a 18-colos abroncsokat, és Bahrein az egyik legjobb hely az ilyesmire, mert nagyon koptatja őket. Jó volt érezni a 13-as és a 18-as gumik közötti eltérést.”

„Néhány dolog igazán pozitív volt. Még lesz min dolgozni persze, de igazából jó kis nap volt ez” – összegezte az eseményeket a francia versenyző. Holnap pedig már csapattársa, a rutinos Fernando Alonso kóstolhatja meg első alkalommal a Pirelli jövő évi fejlesztéseit.

 

Schumachert bosszantja a hibája, de tanulni fog belőle


1990: Ayrton Senna teszteli a McLaren MP4/5B-t

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Főnöke szerint Norris szintet lépett idénre
Következő cikk Bottas lesz a Mercedes gyenge pontja?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország