Galéria

Leleplezték a Mercedes 2021-es autóját, a W12-t! (galéria)

Lehullt a lepel az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó Forma-1-es autóról, a Mercedes W12-ről: a fekete alapszín maradt, az pedig a jövő zenéje, hogy a pályán hogy muzsikál majd a kocsi Lewis Hamilton és Valtteri Bottas alatt.

Evdztj2XUAMjUHt.jfif

A Mercedes 2014 óta sikert sikerre halmoz a száguldó cirkuszban, Lewis Hamilton pedig a német istálló versenyzőjeként 1-ről 7-re gyarapította világbajnoki címeinek számát, és nem kérdéses, hogy idén is az újabb cím lesz a célja a britnek.

A brackley-i alakulat kedd délben mutatta meg a 2021-es F1-es kocsiját, a Mercedes W12-t, amelyet a 2017 óta változatlan páros, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas vezethet majd a szezon folyamán, viszont mindkét versenyzőnek lejár a szerződése év végén.

Még több hír:

Az alábbi galériában meg is tekinthető a kocsi, amelynek az alapszíne maradt a fekete, a piros szín pedig a korábbinál is hangsúlyosabb lett. Nektek hogy tetszik a W12?

A Formula E díjátadója alatt ballisztikus rakétákat lőttek ki Rijád irányába…

Mercedes AMG F1 W12
Mercedes AMG F1 W12
Mercedes AMG F1 W12
Mercedes AMG F1 W12
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1
Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1
Mercedes AMG F1 W12 detail
Mercedes AMG F1 W12 detail
Mercedes AMG F1 W12 detail
Mercedes AMG F1 W12 detail
Mercedes AMG F1 W12 detail
Mercedes AMG F1 W12 front nose detail
Mercedes AMG F1 W12 front suspension detail
Mercedes AMG F1 W12 rear detail
17

A 20-as évek Bentley-jétől és a 30-as évek Toyotájától kezdve egészen a modern éráig – ismerd meg az összes autót, amely diadalmaskodni tudott a Le Mans-i 24 órás versenyen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams tudja, elveszítheti Russellt
Következő cikk A Mercedes még nem árulja el, mire költötték a zsetonjaikat a W12-n

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország