Leclerc felejthetetlen előzése Verstappen ellen a Brit Nagydíjon: videó

Egy jelenet Charles Leclerc és Max Verstappen csatájából a 2019-es Brit Nagydíjról, aminek idén is lehet folytatása, valamint a következő években. Egy nagyon emlékezetes manőver a Ferrari monacói versenyzőjétől.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Dom Romney / Motorsport Images

A Forma-1-ben mát ott is vannak az ifjú titánok, akik komoly utánpótlást jelentenek a kategóriának. Már csak emiatt sem kell majd attól tartanunk, hogy mi lesz, ha Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen, vagy Sebastian Vettel már nem lesznek tagjai a rajtrácsnak.

A fiatalok más karakterek, és rendkívül tehetségesek. További jó hír, hogy folyamatos az utánpótlás, és az F2-ben is van pár versenyző, akik már most helyet kaphatnának a Forma-1-ben, a legnevesebb sorozatban. 

Ezek a fiatal pilóták más körülmények között fejlődtek, mint az idősebbek. A technika, valamint a nagyobb lehetőségek miatt egyszerűen magasabb szintet képviselnek, mint régen, akik időközben nagyokká váltak.

 

Max Verstappen és Charles Leclerc talán a legjobbak a generációjukból. A holland és a monacói a tavalyi Brit Nagydíjon is nagyon ment. Erről nézhetünk most meg egy jelenetet, ahogy a Ferrari versenyzője egy szenzációs manőver végén visszaelőzi a Red Bullt, hangolván a két brit futamra SIlverstone-ban.

 

Emiatt volt könnyebb dolga Hamiltonnak?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel: majd meglátjuk, hogyan viselkedik az autó Silverstone-ban…
Következő cikk Leclerc: minél többet kell tanulnunk az autóról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország