Latifi, Ocon és Kubica is F1-es üléspróbán járt

A trióból Robert Kubica lóg a sorból, aki rendszeresen nem vezetheti a 2020-as F1-es gépet, de a csapattal való munka miatt ő is átesett a szokásos üléspróbán, még a téli tesztek előtt.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S. 19

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A 2020-as rajtrács már fix, nincs több szabad hely. Voltak idők, amikor még ebben az időszakban is voltak kérdések. Ezúttal azonban nincsenek, viszont néhány helyen változott a felállás, ami érdekes lehet.

Nicholas Latifi a Williamsnél az első teljes szezonjára készül a Forma-1-ben. A kanadainak nem lesz könnyű dolga, mert George Russell nagyon könnyedén verte Robert Kubicát, és ez már a második idénye lesz, tehát jól ismeri a csapatot, a módszereket, az autót és a pályákat.

 

Kubica nem került ki teljesen az F1-es körforgásból, hiszen az Alfa Romeo tesztpilótája lett, ahol lehetséges, hogy kap pár tesztlehetőséget. Emiatt is volt szükséges a részéről az üléspróba, míg Latifi esetében egyértelmű a dolog.

 

Esteban Ocon pedig 1 év kihagyást követően tér vissza az F1-es rajtrácsra. A fiatal francia versenyző ezzel Nico Hülkenberget „ütötte ki” a rajtrácsról. A Renault F1 Team sokat vár a versenyzőtől Daniel Ricciardo csapattársaként. Érdekes lesz látni a párbajukat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton 150 milliót adományozott Ausztráliának
Következő cikk Így nézhetnének ki a Ferrari legendás sisakjai 2020-ban: Schumacher, Lauda, Villeneuve…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország