Kvjat újabb szenzációs teljesítménye: BRAVI! BRAVI! BRAVI!

A Toro Rosso orosz versenyzője ismét egy remek futamot teljesített a Forma-1-ben, ezúttal a Belga Nagydíjon, amit a 7. helyen fejezett be a rajtrács végéről indulván. Nagy volt az öröm a leintéskor.

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Fotót készítette: Erik Junius

Daniil Kvjat idén 1 év kihagyást követően térhetett vissza, de egyelőre kiváló formát mutat, és már dobogóra is állt, még a kaotikus Német Nagydíjon, amit a harmadik helyen fejezett be. A tapasztalt pilóta 33 pontnál jár, de Carlos Sainz Jr., aki ezúttal nullázott, még mindig messze van tőle. A McLaren versenyzője 58 pontot gyűjtött eddig.

Kvjat helyzete a motorbüntetéssel még nehezebb volt Spában, és csak a rajtrács utolsó feléről vághatott neki a futamnak. Daniil azonban nem adta fel és mindent jól csinált, aminek a végén a 7. helyen intették le, mely számára és a Toro Rossónak is fontos pontokat hozott. Természetesen a boldog csapatrádiós üzenet nem maradhatott el, miközben az orosz megkérdezte a csapatát, hogy miért kellett megnyomnia az utolsó kört, mivel nem érezte úgy, hogy az autója igazán gyors lenne az extra pontot jelentő leggyorsabb kör eléréséhez.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képeken Verstappen nagy drámája a Belga Nagydíjról
Következő cikk Csak Verstappen győzhetné le Hamiltont?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország