Livefeed

Kubica nem tagadja: a kormánnyal "trükközik"

Ma először láthattunk onboard videót arról, Robert Kubica hogyan irányítja a Williamst, és a felvételekből egyértelműen kiderül, hogy a lengyel korlátozottan használja a sérült kezét.

Robert Kubica, Williams and Sergey Sirotkin, Williams

Kubica a szabadedzést követően a média előtt el is ismerte, hogy valóban kompromisszumokat kell kötnie az autóban. 

"Úgy vezetek, ahogy a testem és a korlátaim lehetővé teszik. A balesetemet követően rájöttem, hogy a körforgalomban egy közúti autóval nem kell megfognod a kormányt. A súrlódással tudsz kanyarodni. A Forma-1 nem olyan, mint a közúti autók, de én is jártam iskolába, ahol a kezembe adtak egy madarat, amit nem engedhettem el, de közben nem is foghattam túl szorosan, hiszen akkor megijed. Így kell fogni a kormányt is."

"Amikor versenyeztem a múltban, egyszer Malajziában is - ez volt az egyik első hétvégém 2006-ban - akkor voltak olyan felvételek, ahol három ujjam szabad volt, és emlékszem is, hogy a mérnökök sokkot kaptak. Megkérdezték, miért így fogom a kormányt, de nem tudtam megmagyarázni - arra gondoltam, hogy nem kell az összes erődet bevetni, épp elég annyit, amennyi kell."

"Talán ahogy vezetek az épp elég, máskülönben nem is lennék itt, és tavaly sem kaptam volna ilyen lehetőséget, ahogy szerdán sem terveznék 160 kört egy F1-es autóban. Más mint 10 évvel ezelőtt, más a többiekhez képest, ezt tudom. A végeredmény azonban ugyanaz, vagy majdnem ugyanaz."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: a WTCR a Zöld Pokolban
Következő cikk Fotó: repülő WTCR-kocsik a Nordschleiféről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország