Top események
Forma-1
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
MotoGP
26 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Francia Nagydíj
09 okt.
Hátralévő idő:
10 nap
Teljes eredmény:

Kész csoda, hogy Leclerc nem kapott defektet Sainz érintője után: videó

megosztás
hozzászólás
Kész csoda, hogy Leclerc nem kapott defektet Sainz érintője után: videó
Szerző:

Megérkeztek a legjobb onboardos felvételek a 2020-as Osztrák Nagydíjról, ami nagyon látványosra sikeredett, miközben majdnem a fél mezőny kiesett és Lando Norris életében először dobogóra állhatott.

Nem lehetett panaszunk az osztrák versenyhétvégére, kezdve a szabadedzésekkel, az időmérővel és így tovább. A Forma-1 hivatalos szerkesztői közben elérhetővé tettek több olyan onboard felvételt, amiket eddig nem láthattunk.

Még több F1 hír:

Az összeállításból többek között az is látszik, hogy Carlos Sainz Jr.., a McLaren versenyzője nagyon szerencsés volt, mivel az első szárnya bal és jobb oldalával is eltalálta az egyik társát. Először Sergio Pérezhez került túl közel, majd Charles Leclerc-hez.

Ezzel együtt a mexikói és a monacói is szerencsés,volt hogy nem kapott defektet. A csodával határos módon mindhárom pilóta a pályán maradt, ellenben például Daniil Kvjattal, vagy Kimi Räikkönennel, akik látványos módon estek ki. Mindkét onboard felvétel benne a van a videóban.

Sőt, ha megnézzük, Kevin Magnussen a rajt után eltalálja Sebastian Vettel diffúzrát, ami ugyancsak ronthatott a Ferrari helyzetén. A német világbajnok pedig Sainz-ot érintette meg, de ő húzta a rövidebbet a kiforgásával.

Nem is szaporítjuk tovább a szót, élvezzétek a videót, amit ezen a linken keresztül érhettek el az Osztrák Nagydíjról, a hétvégén pedig jön a második felvonás a Red Bull Ringen, immáron Stájer Nagydíj néven, ami ezelőtt még nem volt.

Ajánlott videó:

Órákon belül bejelenthetik Alonso visszatérését a Forma-1-be!

Előző cikk

Órákon belül bejelenthetik Alonso visszatérését a Forma-1-be!

Következő cikk

360 fokos videó arról, ahogy Hamilton eltalálja Albont, aki azonnal megforog

360 fokos videó arról, ahogy Hamilton eltalálja Albont, aki azonnal megforog
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Carlos Sainz Jr. , Charles Leclerc , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton
Csapatok Ferrari , McLaren , Mercedes
Szerző Hujber Dávid