Galéria

Képeken a nagyon beszédes sérülések a Ferrarin a Stájer Nagydíjról

Charles Leclerc gyakorlatilag másodpercek alatt eldöntötte, hogy milyen lesz a Ferrari Stájer Nagydíja, ami után egy lehetetlen helyzetbe kerültek. A pilóta azonban azonnal elismerte a hibáját, és rögtön bocsánatot kért, ami egy igazán profi versenyzőre vall.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, sustains accident damage at the start

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari a téli tesztek óta szenved az új koncepciójával, mely nem akar működni. A Mercedes és a Red Bull sokat fejlődött, ami azt eredményezte, hogy az olaszok a középmezőnyben találták magukat, bár az Osztrák Nagydíjon Charles Leclerc dobogóra állhatott.

Még több F1 hír:

Ehhez egy jó adag szerencsére is szükségük volt, de a monacói kiváló munkát végzett. Egy héttel később jött az újabb hideg zuhany, hiába az újabb fejlesztések. A nagy eső adta lehetőség sem jelentett kiugrást a Ferrarinak.

Ezúttal Leclerc volt az, aki kiesett a Q2-ben, de Sebastian Vettel sem jutott sokkal tovább. A Ferrari fiatal pilótája ráadásul rajtbüntetést is kapott, így egy agresszívebb megközelítést választott, mert tudta, hogy az első pár körben eldőlhet a futama.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, sustains accident damage at the start
Charles Leclerc, Ferrari SF1000, sustains accident damage at the start
Charles Leclerc, Ferrari SF1000, sustains accident damage at the start
Charles Leclerc, Ferrari SF1000, carries damage at the start
Charles Leclerc, Ferrari SF1000 and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 crash at the start of the race
Charles Leclerc, Ferrari SF1000, with crash damage
Damage on the car of Charles Leclerc, Ferrari SF1000
Charles Leclerc, Ferrari SF1000, and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 collide on the opening lap
8

Nos, ez már az első pár kanyarban eldőlt, amikor elmérte a féktávot, és belecsúszott Vettel autójába, ami szintén súlyos károkat szenvedett. Pár perc elteltével már egyik Ferrari sem volt versenyben. Mattia Binotto hangsúlyozta, nem akar felelősöket keresni, és keményebb munkára ösztönözte a csapatát.

A képeken jól látszanak a károk, amik súlyosak voltak. Sokszor még egy apróbb sérülés is felborítja az aerodinamikai egyensúlyt a padlólemezen. Tekintve, hogy mekkora károk voltak ezek, nem lehetett meglepetés, hogy a Ferrari nem folytatta tovább.

Ez az a helyzet, amire Vettel is nehezen tud mit mondani...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mennyire hasonlítanak a Mercedes és a Racing Point fékhűtői?
Következő cikk Steiner: tudom, mit érez Binotto, én is voltam ilyen helyzetben párszor…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország