Szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre Vettel - fotóval

A közelmúltban komoly vitákat váltott ki a magyar kormány által hozott törvény, ami pedofil ellenes törvény néven várt ismertté. Többen, köztük Sebastian Vettel is úgy véli, hogy a rendelkezés kirekesztő jellegű az LMBTQ közösség tagjaival szemben.

Szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre Vettel - fotóval

Néhány héttel ezelőtt nemzetközi szinten is komoly figyelmet kapott a magyar kormány rendelete, melyet sokan kirekesztőnek éreznek az LMBTQ közösség tagjaival szemben.

Még több F1 hír:

A mai nap során már közöltük Lewis Hamilton üzenetét a másság elfogadására vonatkozóan, most pedig Sebastian Vettel tett egyértelmű utalást álláspontjára. Vettel ugyanis szivárványszínű cipőben érkezett a Hungaroringre, ami az LMBTQ közösség és a másság elfogadásának jelképévé vált.

 

Vettel már korábban is kiállt a másság elfogadása mellett: közvetlenül a magyar kormány rendeletének elfogadása után rendezték a Németország-Magyarország EB-mérkőzést, ahol a müncheni polgármester a szivárvány színeit használva szerette volna kivilágíttatni az összecsapásnak helyet adó Allianz Arénát.

Az UEFA nem az üzenet politikai tartalma miatt nem engedélyezte a kezdeményezést, ami nem tetszett Vettelnek:

"Senkit nem bántott volna meg. Egy jó üzenet lett volna, amit saját akaratból akartak közvetíteni. Nem értem, mi volt ezzel a baj.”

„Néhány szervezetnek át kellene gondolnia az efféle üzenetekhez történő hozzáállását. Szerintem előremutató cselekedet lett volna, szóval nem értem” – mondta akkor a négyszeres világbajnok. 

Fernando Alonso első győzelmének helyszínén, Magyarországon ünnepli 40. születésnapját

megosztás
hozzászólás
Lewis Hamilton a „gyáva” magyar kormányba is beleszállt
Előző cikk

Lewis Hamilton a „gyáva” magyar kormányba is beleszállt

Következő cikk

Vettel konfettivel próbálta köszönteni Alonsót, nem jött össze! (videó)

Vettel konfettivel próbálta köszönteni Alonsót, nem jött össze! (videó)
Hozzászólások betöltése