Élő közvetítés

Itt nézheted élőben az Aston Martin bemutatóját!

Magyar idő szerint 16:00-kor indul az ikonikus márka, az Aston Martin Forma-1-es autójának bemutatója, amelyet élőben is követhettek – nézzétek élőben, ahogy lerántják a leplet Vettel és Stroll autójáról!

aston martin formula one team logo

Fotót készítette: Aston Martin

Ikonikus név tér vissza a Forma-1-be azzal, hogy idén már Aston Martinnak fogják hívni a Racing Point csapatát. A tavaly a negyedik helyen végző istálló pedig Lance Stroll mellé Sebastian Vettelt szerződtette, és több komoly szponzort fogtak maguknak.

Minden jel arra mutat, hogy az autójukkal visszatér az F1-be a brit versenyzöld, az viszont kérdéses, hogy a BWT miatt lesz-e, vagy mennyi pink lesz a festésben – ez majd a 16:00-kor induló élő közvetítésből fog kiderülni.

Még több F1 hír:

A silverstone-i gárda bemutatóját tehát alább lehet figyelemmel követni élőben, ezt követően pedig már csak három csapat lesz adós a bemutatójával: a Haas (március 4.), a Williams (március 5.) és a Ferrari (március 10.).

„Max kinyír mindenkit, Perez is tudja, hogy esélye sem lesz…”


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pályára gurult a 2021-es Alpine – egyelőre Alonso nélkül! (videó)
Következő cikk Bemutatták Vettelék új autóját, a 2021-es Aston Martint – visszatért a brit versenyzöld! (galéria)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország