Galéria

Íme a McLaren 2021-es autója, az MCL35M! (galéria)

A McLaren hétfő este bemutatta a 2021-es kocsiját, az MCL35M-et, amellyel visszatérnek a Mercedes motorjához. A festés alapja maradt a papaya és a kék szín, a volán mögött pedig Lando Norrist és Daniel Ricciardót láthatjuk majd.

Daniel Ricciardo, Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: McLaren F1 Team

A McLaren a 2020-as szezonban 2012 után először tudott a top-3-ban végezni, és komoly ambíciókkal rendelkeznek a következő évekre is. A távozó Carlos Sainz helyére Daniel Ricciardo érkezik idén, a Renault-motort pedig a Mercedes erőforrása váltotta, így pár év kihagyás után újra „egymásra talált” a wokingi alakulat és a német motorgyártó.

Hétfő este pedig a brit istálló egy online esemény során mutatta be a 2021-es pilótapárosát és autóját, most pedig megtekinthetjük, hogyan fest az MCL35M, amellyel Ricciardo és Norris szállhat harcba ebben az évben.

Még több F1 hír:

A festés alapja maradt a papaya és a kék szín, de a kinézetnél még fontosabb a teljesítmény, amelyről az első jeleket a március 12. és 14. közötti bahreini szezon előtti teszteken fogjuk megkapni, majd március 28-án jön az idénynyitó, amit szintén Bahreinben rendeznek.

A 2021-es McLaren technikai elemzését itt találjátok.

McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
Daniel Ricciardo, Lando Norris, McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
McLaren MCL35M
9

Kiegyenlítik az F1-es motorok teljesítményét 2022-től, a fagyasztások ellenére is…


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Itt nézheted élőben a McLaren hétfői autóbemutatóját!
Következő cikk Lando Norris már pályán is az MCL35M-mel Silverstone-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország