Ilyen elképesztő autógyűjteménnyel rendelkezik Zak Brown (videó)

Zak Brown, a McLaren jelenlegi ügyvezetője remek marketinges szakember, ennek pedig sok előnye van. Amellett, hogy ő vezeti a világ egyik legpatinásabb F1-es istállóját, az évek alatt sikerült egy egészen lenyűgöző autógyűjteményt is összehoznia.

1978 Lotus 79, Mario Andretti with Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Fotót készítette: United Autosports

A különböző versenygépek ráadásul számos kategóriát és korszakot ölelnek fel, emellett pedig meg kell felelniük egy kitételnek is. „Minden autónak át kell mennie egy teszten, és ha ez nincs meg, akkor nem is fontolom meg – legalább egy futamot nyernie kellett.”

A masinák a United Autosports garázsában állnak, ennek a csapatnak társtulajdonosa Brown, de legtöbbjük egyébként hamar menetkész állapotba hozható, ha az amerikai úgy dönt, hogy szeretne egy kicsit szórakozni a volánnál.

Még több F1 hír:

Ő azonban már nem az az igazi versenyzői alkat, ezért saját bevallása szerint sem fér be mindegyik autóba, mint például Ayrton Senna 1991-es MP4/6-jába, amellyel a brazil legenda megnyerte a Monacói Nagydíjat abban az esztendőben.

Brown szerint ez kollekciójának „koronaékszere”, és nem nehéz elképzelni, hogy miért. A lent megtekinthető videóban a brit modell, TV-s személyiség és versenyző, Jodie Kidd volt a McLaren ügyvezetőjének társa, miközben végigmentek a varázslatos autókon.

 

Tost nem értékelte valami erősre eddigi szezonjukat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Melyik Forma-1-es pilóta tudja fejből az összes világbajnokot?
Következő cikk Videón Leclerc eddigi hullámvasútszerű szezonja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország