Ilyen egy kör Imolában a 2021-es AlphaTaurival Cunoda szemszögéből

Az AlphaTauri rendszeresen megmutatja a Forma-1-es rajongóknak, mit látnak a pilótáik a pilótafülkéből, idén Juki Cunoda vezetésével tehetünk meg egy kört Imolában.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Davide Cavazza

Imola az AlphaTauri hazai pályájának számít, rendszeresen itt járatják be filmforgatási napok keretein belül az új Forma-1-es autóikat, így tettek a 2021-es szezon előtt az AT02-vel is, ahol már felrakták az autóra az igazi orrkúpjukat is, amire elköltötték a két zsetonjukat.

Tavaly Danyiil Kvjat szemszögéből nézhettük meg, mit látnak a pilóták Imolában, idén pedig a pont az ő helyére érkező Juki Cunoda sisakjába szereltek egy apró kamerát.

A Formula E tavaly vezette a „driver’s eye” kamerákat, amellyel már a verseny közben is élő adásban kapcsolhatnak a rendezők a pilóták szemszögére. Mivel a Forma-1-es autóknál jóval nagyobb tempóról beszélünk, ahol a szélzaj is jelentős szerepet játszik abban, amit a pilóta hall, még egy ideig valószínűleg nem látjuk ezt a remek újítást a Forma-1-ben.

A Red Bull optimista a Honda kapcsán: „A világbajnokságot akarjuk”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk SZAVAZÁS: Kinek fogsz szurkolni az idei F1-es szezonban?
Következő cikk Verstappen viheti pályára először a Red Bullt Bahreinben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország