Így vágta le a bokszutcabejáratot Bottas a Hungaroringen

Valtteri Bottas egy nagyon kései hívást kapott a Mercedestől, amit teljesített is, de szabálytalanul. Az okok azonban most mindent felülírtak, ráadásul egy szabadedzésről volt szó.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes egy több mint rossz Német Nagydíjat zárt egy héttel ezelőtt Hockenheimben, amikor Valtteri Bottas a második helyről esett ki a hibáját követően, míg Lewis Hamilton csak az Alfa Romeók büntetésével lett pontszerző, akárcsak Robert Kubica a Williamsnél. A németek szó szerint padlóra kerültek a helyzet miatt.

Hockenheimben Hamilton még büntetést is kapott a szabálytalan bokszbehajtása miatt, miközben azon is elgondolkozott, hogy feladja a küzdelmet, amiért néhány rajongó éles kritikákkal illette. A brit előnye azonban még mindig jelentős, különösen azok után, hogy Bottas nem tudta kihasználni a ziccert és nulla ponttal távozott Németországból.

A finnek volt egy érdekes jelenete a Magyar Nagydíj pénteki edzésnapján, még az FP1 elején, amikor szabálytalanul hajtott be a bokszba, megkerülvén a bóját. Erre azonban jó oka volt Bottasnak, mivel a csapat problémát észlelt a motor körül, és az utolsó utáni pillanatokban jelezte a versenyzőjének, hogy azonnal hajtson vissza a bokszba. Mint az utólag kiderült, a motorcserét követően a csapat megoldotta a problémát, így az egység később újra használható lesz.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Így dobta el Albon a Toro Rossót a magyar pályán
Következő cikk Russell előrébb kerül a Magyar Nagydíj rajtrácsán!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország