Így tesztelt Alonso az erdőben a Toyotával: érti a dolgát (videó)

Fernando Alonso, a kétszeres spanyol F1-es világbajnok ezúttal egy tavaly szeptemberi videót osztott meg az egyik felkészüléséről, amit ezelőtt nem láthattunk. A sztárpilóta ekkor még gőzerővel az első Dakar-ralijára készülhetett.

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso, Marc Coma

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso, Marc Coma

A.S.O.

Fernando Alonso egy igazi örökmozgóvá vált. Sokáig „csak” a Forma-1-ben versenyzett, majd a karrierje második felében egyre inkább érezte magában a vágyat arra, hogy újabb és újabb futamokon álljon rajthoz.

Még több F1 hír:

Az Indy 500-at egyelőre nem sikerült megnyernie, de Le Mans-ban ott lehetett a dobogó legfelső fokán a Toyotával, ráadásul világbajnok is lett a japánokkal a WEC-ben. A WRC is felvetődött opcióként, ám azt a spanyol kizárta.

A terepralizás volt a legutóbbi nagy kalandja, melynek részeként a Dakar Ralin is rajthoz állhatott, mondhatni minimális tapasztalattal a háta mögött. Csak pár hónapot gyakorolt előtte, és ennek ellenére volt pár szakasz, ahol kifejezetten nagy tempót ment, és be is fejezte a viadalt.

Most egy tavaly szeptemberi videót osztott meg Alonso az egyik erdei tesztjéről. Akkor még csak az út elején járt a terepralizásban, mégis igen határozottan, és szépen terelgette az alatta dolgozó Toyotát.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ismét kockás hasat villantott Russell: edzésben az F1-es pilóta
Következő cikk Szombaton Leclerc monzai győzelmét közvetíti az F1!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország