Így telt Sainz F1-es szünete: sör, vizes/szárazföldi csapatás, haverok

Carlos Sainz Jr. egy igen aktív nyári szüneten van túl, és most már lassan minden erejével a Belga Nagydíjra koncentrál, ami a következő hétvégén kerül megrendezésre Spa-Francorchampsban.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren versenyzője nagyon nyugodtan mehetett el a nyári szünetére, mivel a csapata igencsak magabiztosan áll a 4. helyen. Carlos Sainz Jr. pedig messze a legtöbb pontot tudhatja magáénak a középmezőnyből, és már a Belga Nagydíjon megelőzheti az időközben visszafokozott Pierre Gaslyt. Később azonban Alexander Albon problémát jelenthet számára, ha versenyképes lesz a Red Bull-Hondával.

Sainz idén valóban remek formát mutat, és nagyon keveset hibázik. Eddig gyakorlatilag mindenből a maximumot hozta ki, beleértve magát, a lehetőségeit és az autót, bár szerinte még mindig sok a potenciál a McLarenben az idei fejlődés kapcsán. A top-mezőny azonban messze van, és lehetséges, hogy ez 2020-ban is így lesz.

Carlos megérdemelte a nagy nyári szünetet, amit igyekezett a lehető legjobban kihasználni. Úgy tűnik, hogy a spanyol az aktív kikapcsolódást választotta, amit az alábbi videóban nézhetünk meg. Egy igencsak pörgős és élvezetes anyagot raktak össze, benne egy kis reklámmal, ami mögött egy sörmárka rejlik, mely a McLaren szponzora.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy helyen bulizott Hamilton, Snoop Dogg, DMX és 50 Cent (videó)
Következő cikk Újabb üzleti siker a Räikkönen-családban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország