Így nézhetne ki egy modern Lotus a Forma-1-ben

A Lotus a 2010-es évek elején vitathatóan, de egy ideig két márkával is a Forma-1-ben volt. A maláj Lotus végül Caterhamre változtatta a nevét 2012-re, a Renault jogutód Lotus pedig ismét Renault-ként tért vissza a sportba 2016-ban.

Lotus 72D Emerson Fittipaldi

Lotus 72D Emerson Fittipaldi

Jeff Bloxham / Motorsport Images

Az angol autógyártót 2017-ben megvásárolta a kínai Geely, akik többek között a Volvonak is a tulajdonosai, és nem régen az is kiderült, hogy a Volvo és a Lotus közösen fognak erőforrásokat fejleszteni és használni.

A Lotus előtt fényes időszak állhat, a Geely által finanszírozott fejlesztésekkel 2020-ban egy új sportkocsijuk fog elméletileg kijönni, amit a Porsche 911 ellenfelének szánnak, valamint egy elektromos hiperautóval is.

A Geely elkezdte építeni a Lotus első nem angliai gyárát is, a kínai Vuhanban, de mint tudjuk, nemrégen onnan indult ki a koronavírus járvány, ezért kérdéses, hogyan állnak az építkezéssel.

 

Most Sean Bull, a népszerű dizájner játszott el azzal a gondolattal, hogyan nézhetne ki most egy Lotus, ha a Geely esetleg úgy döntene, hogy a közeljövőben belépne a Forma-1-be.


A McLaren 650S alapjáraton is egy szép és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki, még ebben a "lepusztult" állapotában is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Közvetíti az F1 a 2016-os Brazil Nagydíjat!
Következő cikk Így dekázik a WC-papírral Räikkönen: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország