Galéria

Így hajtotta meg Albon és Gasly a 2011-es F1-es kocsikat Isztambul utcáin! (galéria)

Isztambul utcáin hajtotta meg Alex Albon és Pierre Gasly a 2011-es Red Bullt– az esemény apropója természetesen az, hogy ezen a hétvégén 2011 után először Törökországba látogat a Forma-1.

Pierre Gasly, Alpha Tauri

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

A Forma-1 a koronavírus-járvány kitörése miatt több régen látott pályát is meglátogat, ezek közé tartozik Isztambul is, ahol 2011 óta nem járt a száguldó cirkusz mezőnye. Ennek apropóján pedig Pierre Gasly és Alex Albon egy-egy 2011-es Red Bullt hajtott meg Isztambul utcáin a Red Bull, illetve a jelenlegi AlphaTauri festésében.

Mindkét versenyző azt nyilatkozta, hogy nagyon élvezték az eseményt, amelyen többek között a Boszporusz-hídon is átmehettek, ezt az élményt pedig Gasly és Albon is kiemelte.

Még több F1 hír:

A monzai futam győztese így nyilatkozott: „Mindig különleges, ha egy ikonikus helyszínen vezethetsz egy Forma-1-es autót. Hihetetlen élmény volt átmenni a Boszporusz-hídon! Nem mindennap van lehetőséged arra, hogy átlépj két kontinens határán!”

Albon pedig ezt mondta: „Amikor az utcákon vezetsz, az kihívást jelentő, viszont szórakoztató is egyben. Király volt F1-es kocsit vezetni ott, ahol máskülönben ez nem lenne lehetséges. A hídról hihetetlen volt a kilátás! A legcsodálatosabb dolog az volt, amikor két kontinens között vezettünk.”

Alább pedig megtekinthető egy galéria az isztambuli eseményről, péntek reggel 9-kor pedig már kezdődik a Török Nagydíj első szabadedzése, így ezen a héten sem fognak unatkozni a Forma-1 rajongói.

„Pályafutása csúcsán Alonso majdnem tökéletes volt!”


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton zseniális előzése – már 15 évesen is tudott! (videó)
Következő cikk A Török Nagydíjtól új TV-s grafika lesz látható az F1-es közvetítésekben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország