Így gokartozik az F1 egyik legjobb versenyzője, Charles Leclerc (onboard videók)

Charles Leclerc még a gokartos tesztjének ideje alatt is kedvezett a rajongóinak, és mindent megtett azért, hogy ebben a helyzetben is betekintést nyerjenek a kulisszák mögé.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Charles Leclerc

A rajongók, követők természetesen nagyon örültek ennek. Charles Leclerc a hivatalos Twitch-csatornáján keresztül közvetítette az eseményeket. A hu.motorsprot.com korábban már több alkalommal is beszámolhatott arról, hogy a Ferrari pilótája a saját gokartcsapatával fog körözgetni szerdán.

Még több F1 hír:

Ez meg is történt, és Charles több hónap szünet után visszatért a pályára, valamint egyúttal a gokartozáshoz is, amit még mindig nagyon szeret. Hamarosan a 2018-as F1-es Ferrari volánja mögött is meg fogja kapni a lehetőséget Fioranóban, ami már egy intenzívebb bemelegítés lesz.

A csapatok közöl a Mercedes végzett először ilyen tesztet Silverstone-ban kedden és szerdán Valtteri Bottas, valamint Lewis Hamilton vezetésével. Most azonban maradjunk még egy kicsit Leclerc gokartos tesztjénél, amiről alább nézhettek meg pár egészen nagyszerű onboard felvételt.

Onboard 1

Onboard 2

Onboard 3

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton már a vizes pályán a Mercedesszel (videó)
Következő cikk Norris: Soha nem vesztettem még ennyi követőt, de örülök, hogy már nincsenek itt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország