Így festenek a Ferrari ifistái "új csapataik" szerelésében

Mick Schumacher és Callum Ilott is megtartotta csütörtök délelőtt az ilyenkor szokásos pályabejárást, megmutatjuk, hogy hogyan festettek eközben.

Így festenek a Ferrari ifistái "új csapataik" szerelésében

A hétvégi Eifel Nagydíjnak az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye talán nem is maga a futam lesz, hiszen pénteken mutatkozik be elsőként Forma-1-es versenyhétvégén a Ferrari akadémiájának két tehetsége, Callum Ilott és Mick Schumacher.

A két pilóta múlt héten - harmadik társukkal, Robert Shwartzmannal együtt - már kipróbálhatott egy 2018-as Ferrarit a csapat fioranói tesztpályáján, ahol többek között a péntek délelőtti szabadedzésre is gyakoroltak.

Callum Ilott, aki a Formula 2 pontversenyének második helyén áll jelenleg - Mick Schumacher mögött - a Haas csapatának egyik autóját kapja meg, Romain Grosjean helyére ülhet be másfél órára.

Callum Ilott, Haas F1

Callum Ilott, Haas F1
1/11

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Callum Ilott, Haas F1

Callum Ilott, Haas F1
2/11

3/11

4/11

5/11

6/11

7/11

8/11

9/11

10/11

11/11

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Akit viszont mindenki - a német rajongókkal az élen - nála is jobban vár, az Mick Schumacher, akinek ez az első lépése afelé, hogy apja, Michael nyomdokaiba lépjen. Ő az Alfa Romeo csapatánál, Antonio Giovinazzi helyére kerül be - és a hírek szerint 2021-ben teljes állásban kaphatja meg az olasz ülését.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo and Mick Schumacher, Alfa Romeo walk the track

1/9

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

2/9

Mick Schumacher, Alfa Romeo walks the track

3/9

4/9

5/9

6/9

7/9

8/9

9/9

Abiteboul szerint jó oka volt a Honda kilépésének

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Abiteboul szerint jó oka volt a Honda kilépésének

Előző cikk

Abiteboul szerint jó oka volt a Honda kilépésének

Következő cikk

Ilottal egyelőre nem számolnak a Haasnál jövőre

Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Callum Ilott , Mick Schumacher
Szerző Kolláth Benjámin