Így emlékezett meg a Forma-1 közössége Jules Bianchiról halálának nyolcadik évfordulóján

Charles Leclerc és a Forma-1-es közösség többi tagja is megindító módon emlékezett meg Jules Bianchiról, nyolc évvel azután, hogy a francia pilóta elhunyt.

Jules Bianchi

Bianchi 2015. júliusában halt bele a kilenc hónappal azelőtti Japán Nagydíjon szenvedett balesetben szerzett fejsérüléseibe. Ayrton Senna 1994-es halála óta ő volt az első Forma-1-es pilóta, aki versenyen szenvedett balesetben hunyt el.

A Marussia versenyzője a rajtrács egyik legnépszerűbb személyiségévé vált a rajtrácson eltöltött két éve alatt, szuzukai balesetét hatalmas sokként élte meg a közösség, most Bianchi keresztfia, Leclerc emlékezett meg róla a közösségi médiában.

A Ferrari versenyzője Bianchi édesapjának, Philippe-nek a posztját osztotta meg, míg a Forma-1 hivatalos Twitter oldala azt írta: „A teljes F1-családdal együtt, ma és minden nap megemlékezünk Jules Bianchiról.”

A Scuderia Ferrari, akiknek a francia versenyző az utánpótlásába tartozott, Twitteren osztotta meg Bianchi képét a következő szöveggel: „Sosem feledünk. Jules, borzasztóan hiányzol.” A McLaren is megemlékezett róla.

 
 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így repesztett a Red Bull és Lawson a Mount Panoramán (galéria)
Következő cikk Videón, ahogy Vettel meghajtja Ayrton Senna legendás McLarenjét – micsoda hang!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország