Holnap nagy lépés történhet a legendás F1-es pálya ügyében

Az olasz Gazzetta dello Sport szerint az F1 versenyigazgatója, Michael Masi nemcsak a mugellói, hanem az imolai pályát is meg fogja látogatni, hogy megvizsgálja az aszfaltcsík állapotát. Már az is megvan, hogy mikor kerülhetne sor a versenyre.

Imola, Motor Valley Fest

A Forma-1 valóban mindent megtesz azért, hogy minél több versenyt rendezzenek meg a 2020-as szezonban: egyelőre 3 verseny ment le eddig az idényből, összesen pedig 10 verseny helyszíne és dátuma hivatalos – az eddigi utolsó bejelentett dátum a szeptember 27-i Orosz Nagydíj.

Olaszországba pedig kétszer már biztosan ellátogat a mezőny: szeptember 6-án Monzában, szeptember 13-án pedig Imolában versenyezhet a Forma-1, ráadásul jó esély van arra, hogy 14 év után Imola is visszatér a versenynaptárba.

Még több F1 hír:

Ma reggel a Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi a mugellói pályát látogatja meg, amit hagyományosan akkor tesz meg, mielőtt versenyt rendeznének egy adott helyszínen.

Az olasz Gazzetta dello Sport információi szerint viszont a holnapi nap folyamán az imolai aszfaltcsíkot is meglátogatja, amely pálya Enzo és Dino Ferrari nevét viseli.

Az utóbbi napokban Emilia Romagna régió elnöke, Stefano Bonaccini is jelezte nyitottságát a futamrendezésre, és elmondta, készen áll erőfeszítéseket tenni, ha valóban lehetőség nyílik a versenyrendezésre.

Már az is megvan, hogy mikor kerülhetne megrendezésre a futam: az egyik lehetőség október 4., vagyis közvetlenül az Orosz Nagydíj után, míg a másik lehetőség október 11. – utóbbi esetben Hockenheim is bekerülhetne a naptárba.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez sokkoló mentése a Magyar Nagydíjról: durva reflex... (videó)
Következő cikk Zanardi kezelése egy speciális intézményben folytatódik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország