Hamiltonnak silverstone-i rossz emlékei ugorhattak be a Portugáliába vezető úton

Lewis Hamilton a Brit Nagydíjat majdnem elveszítette, amikor a gumija megadta magát az utolsó körben, most pedig Portugáliába tartva kellett kereket cserélnie Mercedesén.

The punctured tyre of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton idei évének talán leghúzósabb pillanata volt, amikor a Brit Nagydíj utolsó körében, miután előtte Valtteri Bottas és Carlos Sainz is taccsra tette bal elsőjét, a célegyenesben defektet kapott.

A brit versenyzőnek így gyakorlatilag három keréken kellett a célba érnie, miközben mögötte Max Verstappen friss lágy keverékeken próbálta ledolgozni félperces hátrányát. Ez nem jött össze végül, Hamilton nyert, de nem járt messze a holland.

Még több F1 hír:

A mezőny éppen Portugáliába tart, ahol több, mint két évtizede az első futamot rendezik, bár ehhez kellett egy bizonyos világjárvány közreműködése is, amely teljesen szétverte az eredeti versenynaptárat.

Hamilton elektromos Mercedes EQC-jével tartott a helyszínre, amikor is Instagram-beszámolója szerint ismerős helyzet esett meg vele: durrdefektet kapott egy autópályán. a képek alapján a vb éllovasa maga cserélte ki a kereket, ami eltartott egy darabig, de aztán gond nélkül folytatta útját.

 

A koronavírus miatt komolyan korlátozták a Portugál Nagydíj nézőszámát

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Itt a teaser Lewis Hamilton első albumáról!
Következő cikk Fülig ér Mick Schumacher szája a Ferrari volánja mögött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország