Hamilton újabb „hajkölteménye” és tanulása

Lewis Hamilton továbbra is aktív az Instagram oldalán, és ismét megragadta a lehetőséget arra, hogy írjon néhány szót a Brazil Nagydíjon történtekéről, mely nagyon sokba került Alexander Albon számára.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Bose

Lewis Hamilton és Alexander Albon versenyhelyzetben voltak a dobogóért, de a brit bajnok hibázott, nekiment a Red Bull thai újoncának, akinek így minden esélye elszállt, pedig már kevés volt hátra. Pierre Gasly köszönte a lehetőséget és életében először dobogós lett, akárcsak Carlos Sainz Jr. a McLarennel, mivel a Mercedes rekordere büntetést kapott a manővere miatt.

Hamilton azonnal elismerte a hibáját, nem keresett kifogásokat, és vállalta a büntetést. A Mercedes még vizsgálatot sem akart, mert tudták, hogy a versenyzőjük hibázott, így a végeredmény sem volt kérdés. Ez azonban nem adhatja vissza Albon dobogóját, ami az első lett volna számára.

Lewis a hivatalos Instragram oldalán keresztül többek között egy igen furcsa képet is megosztott magáról, amire a Mercedes csak úgy reagált, hogy úgy szeretik a bajnokukat, ahogy van. A hatszoros bajnok hangsúlyozta, tanult a Brazíliában történtekből, és minden egyes nap meg lehet ezt tenni, más és más dolog kapcsán. Emellett csodálatos hetet kívánt a követőinek, mellé a szeretetével és a pozitivitásával.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel egy mozgáskorlátozott rajongóját ajándékozta meg, nem is akárhol!
Következő cikk Albon drámai rádióüzenete Hamilton manővere után: forrt a dühtől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország