Hamilton új bizottságot indít, hogy javítson a motorsport diverzitásán

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton egy diverzitási kutatási partnerséget fog indítani, amelynek célja, hogy javítson a motorsport diverzitásán, és valós, kézzelfogható és mérhető változást hozzon.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

George Floyd meggyilkolását követően Lewis Hamilton azon hírességek közé tartozott, akik a BlackLivesMatter mozgalom élére álltak. A Mercedes versenyzője ráadásul miután a Forma-1 világából nem érkezett reakció a történtekre, azt mondta, hogy látja őket, és felszólította arra a társait, hogy ne maradjanak csendben.

A The Sunday Times pénteki kiadásában Hamilton ezt mondta az ügyről:

„Láttam, hogy azok az emberek, akiket tisztelek, úgy döntöttek, hogy nem mondanak semmit, ez pedig összetörte a szívem. Ezért döntöttem a felhívás mellett.”

A hatszoros világbajnok, aki a Forma-1 történetének egyetlen színes bőrű versenyzője, felidézett olyan alkalmakat, amikor rasszizmussal találkozott a versenypályákon:

További híreink:

„Azoktól a gyerekektől, akik gokartozás közben megdobáltak, egészen egy 2007-es nagydíjig, amikor szurkolók feketére festették magukat, hozzászoktam ahhoz, hogy senki nem fog kiállni értem, amikor rasszizmussal találkozom, mert személyesen senki nem érzi át vagy érti meg azt, amit én tapasztalok.”

Annak céljából, hogy javítson a fehérek által dominált motorsportok diverzitásán, a cikkben Hamilton bejelentette, hogy elindítja a The Hamilton Commissiont, amely egy kutatási partnerség a Royal Academy of Engineeringgel.

Hamilton bizottsága „eltökélt lesz aziránt, hogy kiderítse, hogyan lehet eszközként használni arra a motorsportot, hogy minél több fiatal fekete válassza a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok vagy a matematika (STEM) területét, és végül a csapatoknál vagy más mérnöki szektorokban helyezkedjenek el”.

Hamilton így folytatta: „A bizottság több területet fog felderíteni, többek között a példaképek hiányát és az iskola karrier-szolgáltatásait és azokat a lehetőségeket, hogy hogyan lehetne a fekete fiatalságot a STEM-területek felé terelni.”

„Fel akarjuk ismerni, milyen korlátok miatt nincs több különböző hátterű ember a versenyiparban, és hogy milyen problémás felvételi gyakorlatok vezetnek ahhoz, hogy kevesebb fekete kerül be a mérnöki hivatásba.”

„Ez nem egy távoli kutatás lesz. Hallani akarunk azokról a fiatalokról, akik elvégzik a képzésüket és akiknek minden nap meg kell küzdeniük ezekkel a kihívásokkal, és abban a folyamatban vagyunk, hogy olyan partnereket vonjuk be, akik a fekete közösségekkel dolgoznak.”

„Ráadásul olyan vezetőket akarunk behozni az államvezetés és az üzleti élet területéről, akik elkötelezettek a kutatási tevékenység vezetése iránt is. A közhelyek és a jelképes gesztusok ideje lejárt. Remélem, hogy a The Hamilton Commission valós, kézzelfogható és mérhető változást fog hozni.”

„Amikor 20 év múlva visszatekintek, azt akarom látni, hogy a sport, amely annyi lehetőséget adott egy félénk, munkásosztálybeli fekete gyereknek Stevenage-ből, annyira sokszínűvé és összetetté válik, mint az a multikulturális világ, amelyben élünk.” – mondta Hamilton.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Power+

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Power+

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Előző cikk Kvjat durva csattanása a Toro Rossóval az Osztrák Nagydíjról: videó
Következő cikk Schumacher korábbi menedzsere „sírt, mint egy kutya” a síbaleset után

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország