Top események
Forma-1 MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
3 nap
Teljes eredmény:

Hamilton: „Szeretlek titeket srácok”

megosztás
hozzászólás
Hamilton: „Szeretlek titeket srácok”
Szerző:

Lewis Hamilton nagyon hálás a Mercedesnek, hogy a Kanadai Nagydíjon is egy igen versenyképes autót biztosítottak számára a Forma-1 2019-es szezonjának részeként. A németek szerint igencsak megérdemelt volt a győzelem.

A brit világbajnok nagyon magabiztosan vezeti a bajnokságot a Forma-1-ben. Idén eddig csak két olyan hétvége volt, amikor nem Lewis Hamilton nyerte meg a futamot. A Mercedes képtelen hibázni, mivel a másik két nagydíjon Valtteri Bottas ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, aki ezúttal a pódiumra sem tudott felállni.

Hamilton kanadai hétvégéje nem volt egyszerű, hiszen pénteken autót tört, majd jött az a bizonyos hidraulikai probléma. Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere pedig elmondta, még az is benne volt a pakliban, hogy a címvédő nem tud rajthoz állni, miközben a csapat fele influenzás volt.

Nyilvánvalóan Sebastian Vettel büntetése is kellett ahhoz, hogy Hamilton megnyerje a versenyt, aki azonban jelezte, ha a német nem tereli rá őt a falra a hibájánál, akkor megelőzhette volna. Ezt már soha nem tudjuk meg, ahogy azt sem, mi lett volna, ha a Mercedes elmegy az SF90 mellett, mert lehetséges, Vettel képes lett volna még támadni.

Az alább található rádiós üzenetben Hamiltont hallgathatjuk meg, ahogy köszönetet mond a Mercedesnek, mely válaszul közli, nagyon megérdemelte a győzelmet, hiszen remekül ment és nehéz pár napon vannak túl, utalván a vasárnapi „drámai” szervizelésre is.

 
Kész, Vettel nem bírta tovább: belefért?

Előző cikk

Kész, Vettel nem bírta tovább: belefért?

Következő cikk

Ki ment a legközelebb a „Bajnokok falához” a Kanadai Nagydíjon? (videó)

Ki ment a legközelebb a „Bajnokok falához” a Kanadai Nagydíjon? (videó)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Szerző Hujber Dávid