Hamilton Russellt méltatta a bocsánatkérése után

A Williams-pilóta George Russell hétfőn írt arról, hogy nem büszke a vasárnapi napjára, és bocsánatot kért a tetteiért. Az írásra Lewis Hamilton is reagált, aki tiszteletreméltónak tartja, hogy a fiatal brit vállalta a felelősséget.

Hamilton Russellt méltatta a bocsánatkérése után

Az Emilia-Romagna Nagydíj legnagyobb vitákat kiváltó jelenete az volt, amikor Valtteri Bottas George Russell-lel csatázott a 9. pozícióért, a csata vége pedig az lett, hogy Russell belecsúszott Bottasba, ennek következtében mindkettejüknek fel kellett adnia a versenyt, de szerencsére csak az autók sérültek meg, a pilóták nem.

A verseny után Russell még annak a lehetőségét is felvetette, hogy Bottas direkt húzta rá a kormányt, sőt talán más versenyző ellen nem így védekezett volna, a finn pedig azt válaszolta, hogy érdekes elméletei vannak a Williams versenyzőjének.

Aztán hétfő délután Russell azt írta a közösségi médiában, hogy nem büszke a vasárnapi napjára, és bocsánatot kért Bottastól is:

További híreink:

„Nem vagyok büszke a tegnapi napomra” – írta Russell. „Tudtam, hogy a szezonban most van az egyik legjobb esélyünk a pontszerzésre, és amikor ezek a pontok annyira sokat jelentenek valakinek, mint ebben a helyzetben nekünk, olyankor hajlamos vagy kockáztatni.”

„Ez azonban nem jött be, és ezért vállalnom kell a felelősséget. Miután volt időm gondolkodni a tegnapi eseményeken, tudom, hogy jobban kellett volna kezelnem a helyzetet. Az érzelmek fellángolhatnak a pillanat hevében, és tegnap nem tudtam kontrollálni magamat.”

„Bocsánatot kérek Valtteritől, a csapatomtól, mindenkitől, akinek csalódást okoztam a tetteimmel. Én nem ilyen vagyok, én is többet várok el magamtól, ahogyan tudom, hogy mások is. Kemény leckéket tanultam ezen a hétvégén, de jobb versenyzővé, és jobb emberré tettek ezek a tapasztalatok.”

 

„Már csak Portugáliára koncentrálok, és arra, hogy megmutassam, milyen is vagyok igazából. Köszönöm az összes üzenetet, a pozitívokat és a negatívumokat is, mert segítettek abban, hogy fejlődjek.”

Erre az írásra a futamon a második helyen beérő, a pontversenyt pedig egy ponttal vezető Hamilton is reagált, aki elmondta, tiszteli Russellt azért, mert vállalta a felelősséget.

„Az erő a sebezhetőségből fakad. Ha nem követed el a hibát, sosem tanulod meg a leckét. Tisztelet a felelősségvállalásért!” – írta kommentben a hétszeres világbajnok.

Coulthard szerint bajban lehet Russell jövője…

 
megosztás
hozzászólás
A Renault zseniálisan reagált Wolff nyilatkozatára

Előző cikk

A Renault zseniálisan reagált Wolff nyilatkozatára

Következő cikk

Kimit nem igazán hatotta meg, hogy Russell és Bottas összeütközött előtte (videó)

Kimit nem igazán hatotta meg, hogy Russell és Bottas összeütközött előtte (videó)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők George Russell , Lewis Hamilton , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes , Williams
Szerző Gyémánt Péter