Top események
Forma-1
25 szept.
Hátralévő idő:
11 Óra
:
44 Perc
:
17 Másodperc
MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
11 Óra
:
44 Perc
:
17 Másodperc
Teljes eredmény:

Hamilton lazán felkapta a futam után a győzelemért járó trófeát

megosztás
hozzászólás
Hamilton lazán felkapta a futam után a győzelemért járó trófeát
Szerző:
, Szerkesztő

Lewis Hamilton csak a 2. helyet tudta megszerezni a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen mögött, de a pódiumceremónián ezt mintha elfelejtette volna.

A meleg idő, a lágyabb gumk, és a szokásosnál nagyobb keréknyomások visszavettek a Mercedes nyers tempófölényéből, Max Verstappen pedig fantasztikus versenyzéssel, és az alternatív stratégiával megszerezte a 70. Évforduló Nagydíjának győzelmét.

A dobogón azonban a himnuszok és a pezsgőzés után mintha elfelejtette volna Hamilton, hogy hanyadik helyen is ért be, és megszokásból felkapta a győztesnek járó trófeát.

Verstappen lehet, elbírta volna azt magától is, de a vicces jelenetet pont megörökítették az F1 operatőrei, így Verstappen reakcióját is, aki nem értette, hova tűnt a serlege.

A videóért katt ide.

 

Christian Horner is meglepődött, hogy elmondása szerint mennyire "simán" nyerték a futamot.

Ajánlott videó:

Így kell ezt csinálni: csata az utolsó kanyarig a győzelemért az F3-ban - VIDEÓ

Előző cikk

Így kell ezt csinálni: csata az utolsó kanyarig a győzelemért az F3-ban - VIDEÓ

Következő cikk

Gasly csúnyán kiakadt a 11. helye után Silverstone-ban: nem kicsit káromkodott

Gasly csúnyán kiakadt a 11. helye után Silverstone-ban: nem kicsit káromkodott
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Lewis Hamilton , Max Verstappen
Szerző Köles István Ákos