Hamilton és apja két évig szóba sem álltak egymással

Kapcsolatukon Anthony Hamilton azon döntése ütött léket, amikor 2010-ben lemondott Lewis menedzseléséről.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, in the swimming pool after the race

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Monacoi Nagydíj és a Kanadai Nagydíj között Lewis Hamilton David Letterman Netflixen futó talkshowjának a vendége volt, és beszélt többek között arról, hogy úgy érzi, simán le tud még húzni öt évet a királykategóriában, illetve, hogy nem feltétlenül vezet máshogy a közutakon, mint a pályán. Az interjún, ahol édesapja, Anthony Hamilton is jelen volt, azonban kevésbé vidám dolgokról is szó esett. Elsősorban az került terítékre, hogy milyen körülmények uralkodtak náluk akkor, amikor Lewis még gyerek volt, de az a hosszabb mosolyszünet is, ami kettejük között fennállt. Amikor szóba került Anthony 2010-es döntése, miszerint nem szeretne tovább fia menedzsere lenni, Lewis a következőket mondta:

„Egyáltalán nem kérdezett meg róla. Nyolc éves korom óta megvolt ez a különleges apa-fia rituálénk a versenyek előtt, mindig egy kézfogással búcsúzott tőlem, és azzal, hogy legyek óvatos, és szeret engem. De aztán jött 2010, ő bejelentette, hogy nem szeretne tovább a menedzserem lenni, és abban az évben nem is beszéltünk többet. Aztán a következőben sem. Nagyon sokáig. Most már értem, hogy valószínűleg magára akart vigyázni, és nem is azt mondom, hogy összetörte a szívemet, de a szívem attól még összetört.”

Még több hír:

„Tudod, hogy ennek a pillanatnak el kellett egyszer jönnie” – mondta neki édesapja, akinek segédlete nélkül az ötszörös világbajnok meghozta élete egyik legfontosabb döntését: otthagyta a McLarent, és csatlakozott az akkor még csak a későbbi bajnokcsapat alapjait egyengető Mercedeshez. Sokan tartották ezt kockázatosnak, de az idő a britet látszik igazolni, és édesapja, aki ugyanúgy, versenyről versenyre nyomon követi pályafutását, mint eddig, most már a háttérből igyekszik ünnepelni fia sikereit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Az apám mindig azt mondta, hogy ne hajtsak gyorsan
Következő cikk Idegen terepre tévedt egy Ferrari, és ha már ott volt, rekordot döntött - videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország