Hamilton elismerte: ő szerepel a 2018-as zenében Christina Aguilerával – hallgasd meg a számot!

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton sokáig nem ismerte el, hogy ő szerepelt Christina Aguilera egyik 2018-as zenéjében, „XNDA” művésznév alatt. Most azonban elismerte, az ő nevéhez kötődik az a néhány sor és az ének.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lewis Hamilton és Christina Aguilera gyakran volt egymás társaságában néhány évvel ezelőtt, többek között az énekesnő Hamilton vendégeként és előadóként volt ott a 2018-as Azerbajdzsáni Nagydíjon. A nagydíj dátumához közel jelent meg Aguilera „Pipe” című száma a Sony kiadásában, amelyben egy „XNDA” művésznevű személy is szerepelt.

Akkoriban meglehetősen sok spekulációt lehetett olvasni arról, hogy ez a bizonyos XNDA valójában nem más, mint a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, azonban a brit a nyilvánosság előtt nem beszélt erről, és nem vallotta be, hogy ő énekelt a művésznév alatt.

Még több hír:

Valamivel több mint 2 évvel később Hamilton végül bevallotta, ő volt XNDA, és ezt azért tartotta titokban, mert nem volt elég magabiztos ezt illetően, és félt, hogy ezzel a zenével fogják azonosítani őt. Most az Instagram-oldalán írt erről.

„Srácok, az utóbbi 10, vagy talán még több évet azzal töltöttem, hogy írtam és felvettem zenéket, miközben a legtehetségesebb és a leggyönyörűbb emberekkel dolgoztam, amiért rendkívül hálás vagyok. Ez volt a leghihetetlenebb megnyilvánulási lehetőség. Sikerült találnom egy olyan dolgot, amit nagyon szeretek, és ez a lelkem szempontjából egy nagyon fontos dolog.”

„Eljutottam egy olyan pontra, hogy szeretném ezt megosztani veletek. Nincs projektem vagy albumom, csak néhány különböző zeném. Ezek a zenék segítettek abban, hogy túljussak a legnehezebb időszakokon. Egy bizonyos ponton meg fogom osztani veletek ezeket.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 speaks to the media

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 speaks to the media

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

„Volt egy hihetetlenül gyönyörű és tehetséges személy, aki korábban megkért arra, hogy szerepeljek az albumján, engem pedig lenyűgözött ez a lehetőség, ezért éltem vele. 2 órám volt arra, hogy megírjam a rövid strófát, és hogy felvegyem az éneket.”

„A célom az volt, hogy a zene egy másik név alatt jelenjen meg, hogy csak később derüljön ki, hogy én szereplek a dalban, de végül ez nem úgy sült el, ahogy terveztem. Féltem attól, hogy elismerjem, én szereplek a dalban. Nem tudom, miért, talán a bizonytalanság, a félelem, a túlgondolás vagy valami más miatt.”

„Nos, el akarom mondani, hogy én vagyok XNDA, és óriási megtiszteltetés volt és hálás vagyok Christina Aguilerának, amiért lehetőséget adott nekem. Nagyon tisztelem őt, és amit ebben az iparban elért.” – írta Hamilton.

Kiderült, zártkapus lesz-e az Olasz Nagydíj.


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Most már hivatalos Räikkönen-arcmaszkot is vehetünk
Következő cikk Egyszerűen csak dőlj hátra és élvezd: Schumacher köre a Nürburgringen – VIDEÓ

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország