Forma-1
02 júl.
-
05 júl.
Futam
14 Óra
:
32 Perc
:
22 Másodperc
16 júl.
-
19 júl.
Hátralévő idő:
11 nap
MotoGP
V
Holland Nagydíj
25 jún.
-
28 jún.
Canceled
V
Finn Nagydíj
09 júl.
-
12 júl.
Canceled
eSport
25 jún.
-
25 jún.
Ez az esemény véget ért
28 jún.
-
28 jún.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Hamilton egy tüntetésen vesz részt Londonban

megosztás
Hamilton egy tüntetésen vesz részt Londonban
Szerző:
2020. jún. 21. 16:49

A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton továbbra is folytatja a BlackLivesMatter mozgalom támogatását, ezúttal egy londoni demonstráción is részt vesz, erről az Instagram-oldalán számolt be.

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton a Forma-1 egyetlen színes bőrű versenyzője, aki ma azt töltötte fel a közösségi oldalaira, hogy részt vesz egy tüntetésen, ahol egy BlackLivesMatter feliratot is magával vitt. A fotó után egy videó is következett, ahol Hamilton szemszögéből láthatjuk a tüntetést.

A feltöltések előtt pedig még írást is posztolt, ahol a korábbi üzenetére is reflektált, amikor azt mondta, hogy az F1 világa csendben van George Floyd meggyilkolását követően.

Még több hír:

„A csend még mindig süketítő. Talán nem vagy rasszista azzal, hogy hallgatsz, de arra van szükségünk, hogy anti-rasszista legyél. Ez azt jelenti, hogy képezned kell magad és másokat is. A felhívások segítenek abban, hogy felhíjuk a figyelmet az igazságtalanságokra, és azokra az előítéletekre, amelyek a feketéket érik minden nap, és ezzel már évszázadok óta szembe kell néznünk.”

„Ma nem lehetünk csendben! Szükségünk van a hangodra. Szükség van arra, hogy elhagyd a komfortzónádat és támogass minket azzal, hogy anti-rasszista vagy, és hogy tudatod másokkal is, hogy hol állsz ebben a küzdelemben.”

 

„Bátorítsd erre a családod, a barátaidat és a kollégáidat, hogy továbbra is változást hozzunk!”

Hamilton nemrégiben egy bizottságot is elindított, erről bővebben erre a linkre kattintva lehet olvasni.

 

Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Következő cikk
Schumacher korábbi menedzsere „sírt, mint egy kutya” a síbaleset után

Előző cikk

Schumacher korábbi menedzsere „sírt, mint egy kutya” a síbaleset után

Következő cikk

Charles Leclerc, egy tökéletes reklámarc?

Charles Leclerc, egy tökéletes reklámarc?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Motorsport Hungary