Hamilton aktívan tölti a pihenőjét is (kép)

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője egy régen „elhanyagolt” hobbijának hódolt: a biciklizésnek. Az Instagram-oldalára feltöltött képek tanúsága szerint a brit pilóta a pihenőjét is aktívan tölti.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Charles Coates / Motorsport Images

Múlt héten rendezték a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ami a harmadik verseny volt az évben – az első három futamot pedig szabad hétvége nélkül teljesítették az F1-es versenyzők és a betétsorozatok pilótái. Ez a hét lesz az első az F1 visszatérése óta, hogy nem lesz verseny.

A legelégedettebben Lewis Hamilton várhatja a folytatást, hiszen a Hungaroringen aratott győzelmével már ő az első a világbajnoki pontversenyben, ráadásul a magyar pályán már a nyolcadik győzelmét szerezte meg a 35 éves pilóta.

Még több hír:

A Mercedes britje pedig az Instagram-oldalára feltöltött képei tanúsága szerint a pihenőjét is aktívan tölti: egy hegyre biciklizett fel a hatszoros világbajnok, a két képhez pedig ezt írta:

„Egy ideje már nem ültem biciklire, viszont kiváló edzés volt felmenni a hegyre, lefelé pedig szórakoztató volt. A fenekem nagyon fáj, de ezzel leszek több.” – írta Hamilton.

A két kép alább tekinthető meg, a Forma-1 következő versenyére pedig augusztus 2-ig kell várnunk, amikor Silverstone-ba látogat a mezőny, majd egy héttel később újra az ikonikus brit helyszínen fog versenyezni a száguldó cirkusz.

A Magyar Nagydíj után a Mercedes vezető versenymérnöke elmondta, miért aggódott Hamilton a felvezető körben.

 

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A pálya reagált a Spanyol Nagydíjjal kapcsolatos aggályokra
Következő cikk Hihetetlen: Marquez visszatért Jerezbe, holnap már motorra akar ülni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország