Hamilton a névre szóló motorjával szórakoztatta magát és a szurkolókat

Lewis Hamilton, a Mercedes ötszörös világbajnok versenyzője nem csak közlekedni hozta a feltűnő, névre szóló motorját, egy látványos képen látható, ahogy füstölteti a gépet a saját és a közönség örömére.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 arrives on a motorbike

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az idei hatodik nagydíjat rendezik meg a hétvégén, a helyszín pedig Monaco, az egyik legikonikusabb és legtradícionálisabb pálya a versenynaptárban. Ehhez még hozzájön az, hogy több pilóta is a hercegségben lakik, köztük Lewis Hamilton is, Charles Leclerc pedig monacói állampolgár.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Lewis Hamilton egy feltűnő, vörös színű, névre szóló motorral futott be a monacói paddockba, most pedig egy olyan kép érkezett, amelyen az ötszörös világbajnok füstölteti a kétkerekűt, amelynek láthatóan örülnek a szurkolók és a fotósok is.

Még több hír:

A Mercedes hangulata eközben távolról sem lehet felhőtlen, hiszen pár nappal ezelőtt hunyt el a Forma-1 legendája, Niki Lauda, aki tanácsadói szerepet töltött be a Mercedesnél, és ő is kulcsszerepet játszott abban, hogy Hamiltont 2013-ra a Mercedeshez csábítsa.

A történések az F1 és a motorsport teljes világát megrázták, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról beszélt, hogy a hír óta „zombinak” érzi magát, Lewis Hamilton pedig a szerdai sajtótájékoztatón azért nem vett részt, mert nehezen viselte a történteket. A brit versenyző Wolffhoz hasonlóan rendkívül jó kapcsolatban volt Laudával, ezen a hétvégén pedig az osztrák legendáért versenyez.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Orrkamerás F1-es nézet Monacóból a Red Bullal
Következő cikk Kimi zseniális beszólásai: "Szállj le rólam, tudom, mit csinálok"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország