Hamilton 21 évesen is nagyot ment Törökországban: 2. helyre a 19. helyről! (videó)

Lewis Hamilton mielőtt bemutatkozott volna a Forma-1-ben, egy rendkívül impresszív GP2-es szezonnal hívta fel magára a figyelmet. Törökországban a rajtot követően egészen a 19. helyig esett vissza, de ez sem gátolta meg abban, hogy végül felálljon a dobogó második fokára.

GP2 Series champion Lewis Hamilton

Fotót készítette: GP2 Series Media Service

Lewis Hamilton 2007-ben egy akkori topcsapatnál, a McLaren-Mercedesnél kapott ülést, de egyáltalán nem érdemtelenül. A brit pilóta ugyanis 2006-ban meg tudta nyerni a GP2-t, ráadásul újoncként.

Hamilton végül 12 pontos előnnyel lett bajnok Nelson Piquet Jr. előtt míg a szintén az F1-ig jutó Timo Glock a negyedik lett ebben a szezonban. Az egyik törökországi versenyen pedig kifejezetten látványos versenyzéssel lett dobogós Hamilton.

Még több F1 hír:

Történt ugyanis, hogy a hatszoros világbajnok a 7. pozícióból rajtolhatott el, a második körben viszont megpördült, és egészen a 19. helyig esett vissza. Ezután viszont egy óriási felzárkózás következett: szebbnél szebb előzéseket láthattunk a mezőnyön átgázoló brittől.

Végül a 2. helyen ért célba a futamon, ezzel minimalizálva a veszteséget, míg bajnoki riválisa, Nelson Piquet Jr. „csak” ötödik lett. Erre a linkre kattintva megtekinthető az összefoglaló Hamilton óriási versenyéről, amelyet az F1-be idén visszatérő török pályán hajtott végre.

A Haas pilótát keres, két név jöhet szóba…


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Vettel nem ír alá az Aston Martinhoz Spában!”
Következő cikk Egy belgiumi statisztika, amit a Ferrari nem tesz ki az ablakba, a Williams viszont igen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország