Gasly úgy üvöltött a dobogója miatt, mint Senna: videó

Pierre Gasly kísértetiesen hasonlóan üvöltött Brazíliában az első F1-es dobogója miatt, mint sok esztendővel ezelőtt Ayrton Senna, szintén Interlagosban, ahol végül nyerni tudott.

Pierre Gasly, Toro Rosso celebrates in Parc Ferme

motosport.com

Ayrton Senna 1991-ben egy nagyon érzelmes győzelmet szerzett Brazíliában, amikor sikerült hazai közönség előtt nyernie. Brazília kedvencének rendkívül fontosak voltak a honfitársak, és az, hogy előttük is győzelemre vezesse a McLaren-Hondát. Ez a bizonyos futam azonban nem volt egyszerű számára, mivel a váltójával egyre több gondja akadt, de nyert, igaz, még az autóból is alig tudott kiszállni a technikai kihívás miatt, annyira kimerült.

A 60. körben elvesztette a negyedik fokozatot, pár perccel később a harmadikat és az ötödiket is. Ekkor úgy döntött, hogy csak hatodikban versenyez, ami azt is jelentette, hogy a lassú és közepesen gyors kanyarokban rugdalnia kellett a gázt, és az utolsó pár körben pedig nem egyszer fél kézzel tartotta a váltókart, miután néha kidobálta az egyetlen használható fokozatot is.

Pierre Gasly vasárnap Interlagosban a csodával határos módon megszerezte a dobogó második fokát. A Toro Rosso francia versenyzője életében először állhatott fel a pódiumra, egy olyan szezonban, ami során volt nagyon lent is a Red Bullnál. Végül azonban megcsinálta, és talán még soha ezelőtt nem üvöltött annyira, mint akkor.

A 3 perces videó eléréséhez kattintsatok erre a linkre. A hangerőt viszont kicsit vegyétek lejjebb...


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: A top-3-ban lenne, ha visszatérne Alonso
Következő cikk A Ferrari az Amerikai Nagydíjat egyszeri botlásnak tartja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország