Gasly hirtelen azt sem tudta, mit csináljon (videó)

Nagyon rég örültek így egy második helynek a Forma-1-ben. Pierre Gasly nagyot ment, szerencséje is volt, de megérdemelte a sikert, miután igencsak sokat szenvedett az év első felében.

Pierre Gasly, Toro Rosso celebrates on the podium with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Pierre Gasly, Toro Rosso celebrates on the podium with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Andy Hone / Motorsport Images

Pierre Gasly... Egy versenyző, aki fél éven át szinte csak negatív kritikákat kapott, amiért nem tudta felvenni a harcot Max Verstappennel, de még sokszor a középmezőnnyel is gondjai akadtak, noha a Red Bull egy top-autó. Dr. Helmut Markónál betelt a pohár, és a Magyar Nagydíjat követően leváltotta a versenyzőjét.

Gasly visszakerült a Toro Rossóhoz, ahol azonnal ismét jó teljesítményt kezdett el nyújtani, noha az autó teljesen ismeretlen volt számára, ellenben a csapattal, ahol nagyon jól érzi magát. Brazíliában kihasználta a lehetőséget, a két Ferrari kiesését és Alexander Albon megforgását, majd felállt a dobogóra, pályafutása során először.

Pierre nagyon boldog volt, és az autójából kiszállva hirtelen azt sem tudta, hogy mit kezdjen magával, annyira tele volt adrenalinnal. Erről és a dobogós ünneplésről nézhettek meg pár remek videós felvételt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon drámai rádióüzenete Hamilton manővere után: forrt a dühtől
Következő cikk A Brazil Nagydíj rajtja és az első méterek: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország