Ezt a telet sem hagyja ki ralizás nélkül Bottas

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője és a 2020-as Forma-1-es világbajnokság második helyezettje, ahogy az már lassan megszokott, januárban el fog indulni a Lappföld Ralin Finnország sarkköri területein.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Újabb téli élménnyel gazdagodhat Valtteri Bottas. A Mercedes finn pilótája sorozatban harmadszor nevezett be a Lappföld ralira, amely 2021. januárjában lesz megrendezve, minden valószínűség szerint havas körülmények között Rovaniemi körül.

Bottas a 2C Competition nevű csapat Hyundai i20 Coupé WRC Plusával fog rajthoz állni majd, jó lehetőség lesz majd ez neki, hogy formában maradjon, és talán kicsit feledje is az idei évet, amely – különösen a vége felé – eléggé balul sikerült neki.

Még több F1 hír:

A finnt sorozatban negyedszer utasította maga mögé a csapat hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, azonban ami még aggasztóbb lehet számára, hogy a Szahír Nagydíjon, ahol a brit koronavírusa miatt George Russell ugrott be, elvesztette ellene a pole-t és a versenyen is csak egy defekt miatt végzett előtte.

Természetesen megindultak egyből a találgatások, miszerint a Mercedes utánpótlásába tartozó Russell 2022-ben, vagy akár korábban is leválthatja Bottast, ám Toto Wolff jelezte, 2021-ben mindenképpen a finnel vágnak neki a szezonnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Módosult a sportszabályzat: csökkent az F1-es futamok maximális időtartama
Következő cikk Sainz üléspróbán járt a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország