Ez a rádióüzenet sokat elmond Gasly motivációjáról: videó

Pierre Gasly egyelőre az év egyik legjobban teljesítő versenyzője, noha tavaly ilyenkor már közölték vele a Red Bullnál, hogy a következő futamtól ismét csak az AlphaTaurinál számítanak rá.

Ez a rádióüzenet sokat elmond Gasly motivációjáról: videó

Az AlphaTauri francia versenyzője folyamatosan bizonyítja, hogy sokkal jobb annál, mint azt bárki is gondolta volna. A Red Bullnál gyakorlatilag semmi sem feküdt számára, addig Faenzában egyértelműen képes a lehető legjobban teljesíteni.

Ezt a Brit Nagydíjon is bizonyította, ahol a 7. helyet szerezte meg. Rettentő boldog volt emiatt, és a csapatrádión keresztül elmondta, pontosan az ilyen versenyekért szereti a versenyzést. Valóban parádés manővereket mutatott be.

A videó itt érhető el.

 

Korábban Dr. Helmut Marko azt mondta róla, nem nagyon szeret előzni, de az AlphaTaurinál hétvégéről hétvégére ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Minden dicséretet megérdemel, és ki tudja, talán egy nap lesz még lehetőséget top-autót vezetni.

Még a Mercedes sem tudhatja, hogy mennyire erős

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen is nagy forma: videón az év egyik legjobb rádióüzenete
Előző cikk

Verstappen is nagy forma: videón az év egyik legjobb rádióüzenete

Következő cikk

Egy nagy jelenet Norris és Ricciardo között, amit eddig nem láthattunk: videó

Egy nagy jelenet Norris és Ricciardo között, amit eddig nem láthattunk: videó
Hozzászólások betöltése