Erre már Sainz sem tudott igazán mit mondani: nem akarta elhinni, hogy mit történt vele (videó)

Sorra fontos pontoktól esik el Carlos Sainz Jr., aki idén legalább annyira szerencsétlen, mint szerencsés volt a tavalyi szezonban, amikor sorra jöttek a jobbnál jobb eredményei a McLarennel.

Carlos Sainz Jr., McLaren, arrives in Parc Ferme

Carlos Sainz Jr., McLaren, arrives in Parc Ferme

Steven Tee / Motorsport Images

Egyrészt Lando Norris érezhetően sokat fejlődött, ami már önmagában megnehezíti Carlos Sainz Jr. helyzetét, másrészt a spanyolnak nincs szerencséje. Pillanatnyilag csak a 10. helyen áll 15 egységgel a neve mellett.

Ezzel szemben Norris még mindig a 4., és 36 pontot gyűjtött, miközben már dobogója is van. A brit remek formában versenyez, és legutóbb a Brit Nagydíjon az 5. helyet gyűjtötte be, kissé szerencsés körülmények között.

 

Sainz Hamiltonhoz és Bottashoz hasonlóan a végjátékban kapott defektet, ami megpecsételte a sorsát, noha 4. lehetett volna. Ezt a helyet Daniel Ricciardo kaparintotta meg. Carlos pedig a TOP-10-en kívülre került, és mint az jól hallatszott a csapatrádión keresztül, dühös is volt.

Nézzük, milyen időjárás fogadhatja az F1-es mezőnyt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc beszélt arról, miért nem térdelt le vasárnap
Következő cikk BRÉKING: Perez karanténja lejárt, negatív teszt esetén ő versenyez hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország