Érdekes mercedeses teóriával állt elő az ex-F1-es

Rengeteg találgatás folyik arról az utóbbi napokban, hogy George Russell beugrása Hamilton helyére miként írhatja át vagy változtathatja meg a Mercedesen belüli pilótahelyzetet. Most a korábbi versenyző, Karun Chandhok állt elő egy érdekes teóriával.

Érdekes mercedeses teóriával állt elő az ex-F1-es

Mivel Hamilton elkapta a koronavírust, ezért egyelőre még mindig nincsenek komolyabb megbeszélések közte és Toto Wolff között az hétszeres bajnok új szerződéséről. Sokan gondolják úgy, hogy Russell Bottas helyére lehet veszélyes 2022-től, amennyiben most jól teljesít.

Chandhok szerint azonban ennél akár mélyebb dolgok is húzódhatnak a háttérben. A most már F1-es szakértőként dolgozó indiai úgy véli, hogy Russellt azért is hozták fel most a Mercedeshez erre a hétvégére, mert így Wolff megmutathatja Hamiltonnak, hogy nélküle is képesek a mezőny elején végezni.

Még több F1 hír:

Ez pedig azt jelenthetné, hogy a csapatnak nem feltétlenül kell beleegyeznie a brit minden egyes feltételébe vagy fizetéssel kapcsolatos elvárásaiba, hiszen Wolff mondhatná azt, hogy „tessék, itt van egy fiatal pilóta, aki töredékébe kerül a nagy bajnoknak, és mégis képesek vagyunk ugyanolyan eredményekre”.

Mindenképpen érdekes feltevés, de van benne logika. A Mercedes anyacége egyébként is jelentős költségcsökkentést tűzött ki céljául, így nem biztos, hogy belefér nekik, ha Hamilton még az eddigieknél is magasabb bért szeretne kicsikarni magának.

Nyilván ezek csak feltevések, és maga Chandhok is úgy gondolja, hogy Hamilton hosszabbítani fog, de azért Toto Wolff tárgyalási pozíciója így is erősebb lehet Russell beugrása és jó szereplése révén.

A Renault csapatvezetője nem fogta vissza magát a Racing Point panaszkodása után


Hamilton első köre a Mercedes W11-gyel: onboard

megosztás
hozzászólás
Vettel a Szahír Nagydíjon is látványos sisakfestéssel indul! (kép)
Előző cikk

Vettel a Szahír Nagydíjon is látványos sisakfestéssel indul! (kép)

Következő cikk

Motorcsere Vettelnél az időmérő előtt, büntetés viszont nincs

Motorcsere Vettelnél az időmérő előtt, büntetés viszont nincs
Hozzászólások betöltése