Ennyit változott az évtizedben Raikkönen, Verstappen, Gasly és Russell

Az F1 a hivatalos Twitter-oldalára feltöltött egy képet arról, hogy mennyit változott az évtizedben négy jelenlegi F1-es versenyző: Max Verstappen, Pierre Gasly, George Russell és Kimi Raikkönen.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing signs an autograph for a fan

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing signs an autograph for a fan

Mark Sutton / Motorsport Images

Lassan véget ér ez az évtized, ennek kapcsán pedig az F1 hivatalos Twitter-oldala feltöltött négy versenyzőről 2-2 képet, amelyből az egyik 2010-ben, a másik pedig 2019-ben készült.

A négy versenyző közül Verstappen, Gasly és Russell a fiatal versenyzők közé sorolható, míg Raikkönen már 40 éves. A képek a cikk alján tekinthetőek meg.

Max Verstappen 2010-ben 13 éves volt, és még gokartokkal versenyzett. Az első formulaautós szezonját 2014-ben teljesítette, a Formula 3 európai szériájában harmadik lett összetettben.

2015 óta már F1-es versenyzőnek mondhatja magát, 2016 óta már a Red Bull versenyzője. Idén harmadik lett összetettben, jelenleg 8 futamgyőzelemnél jár a holland – 22 évesen.

Még több F1 hír:

Pierre Gasly 14 éves volt 2010-ben, ebben az évben pedig második lett a CIK-FIA gokart Európa-bajnokságon. 2011-ben kezdte a formulaautós karrierjét, ekkor a francia F4-ben harmadik lett. 2013-ban megnyerte a Formula Renault 2.0-t, egy évre rá második lett a Formula Renault 3.5-ben.

2016-ban GP2-es bajnok lett, 2017-ben pedig a Toro Rossónál mutatkozhatott be a Forma-1-ben. 2019-re a Red Bullnál kapott ülést, azonban itt nem voltak elégedettek a teljesítményével, és Alex Albont hozták a helyére, a francia pedig visszatérhetett a Toro Rossóhoz.

George Russell 12 éves volt 2010-ben, és Verstappenhez hasonlóan ő is 2014-ben kezdte meg formulaautós karrierjét: első idényében rögtön bajnok lett a brit F4-es sorozatban. 2015-ben mutatkozott be az F3-ban, első évében hatodik, második évében harmadik lett.

További híreink:

2017-ben aztán GP3-as bajnok lett első szezonjában, 2018-ban pedig a Formula 2-ben is meg tudta ismételni ezt a bravúrt. A jó teljesítményének köszönhetően 2019-re ülést kapott a Williamsnél, ahol 21-0-ra verte csapattársát, Robert Kubicát az időmérőkön, viszont pontot nem tudott szerezni.

 

Kimi Raikkönen 31 éves volt 2010-ben, ezt és a következő idényt pedig a WRC-ben töltötte – mindkét szezonban 10. lett összetettben. 2012-ben visszatért a Forma-1-be a Lotus csapatával, akiknél két szezont töltött és két futamgyőzelmet szerzett.

2014-ben a Ferrari igazolta le, ahol egészen 2018-ig versenyzett. Ez alatt az időszak alatt egy futamgyőzelmet, 2 pole-pozíciót és 26 dobogós helyezést szerzett, majd 2019-ben az Alfa Romeóhoz igazolt, és 2020-ban is náluk fog versenyezni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Együtt a Räikkönen-család, szilveszterkor is
Következő cikk Grosjean felháborodott, miután a felesége síbalesetet szenvedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország